Márti Biopatika

Közel 10 éve foglalkozom egészségmegőrző és természetes alapanyagú kozmetikai termékek
fejlesztésével és értékesítésével, amelyeket elsősorban call centereinken keresztül értékesítünk.

Cégünk saját tulajdonú vállalkozás, melynek fejlesztésében, működtetésében a kezdetek óta
tevékenyen részt vesz családunk minden tagja.

Alapítását követően megjelentünk webáruházunkkal és Facebook oldalunkkal az online világban is.
Mára már több, az ország különböző pontján található, saját értékesítési irodával dolgozunk,
amelynek eredményeképpen, több ezer visszatérő, elégedett vásárlóval büszkélkedhetünk.

Tavaly megnyitottuk az első Márti Biopatika üzletünket Nyíregyházán, amelynek
mintájára több üzletet szeretnénk nyitni az ország nagyvárosaiban.

Saját fejlesztésű gyógynövényes termékeinkkel,

Márti Balzsamok ízületi, mozgásszervi problémákra,
derék- és hátfájdalomra, visszeres lábak ápolására kínálunk megoldást.

A vásárlói visszajelzések alapján
kiemelkedő termékünk:
Jégvirág Maximum gyógyfüves hűsítő gél,
amelyet ízületi gyulladásra,reumás panaszokra, izomlázra, sportolás előtt és utáni használatra,
valamint nehéz fizikai munkát végzőknek ajánlunk.

Másik népszerű, évekkel ezelőtt fejlesztett termékünk, amelyre büszkék vagyunk, a
Márti Balzsam Visszeres lábra, gyógynövényes krémünk.

Örömmel írom le, hogy ez a termékünk
2019-ben Magyar Érték és Minőség nagydíjat nyert.
A balzsam a visszeres láb megnyugtatást és az érfalak rugalmasságát elősegítő
természetes összetevőket tartalmaz.

2019- ben megkezdtük egy új termékkör fejlesztését, forgalmazását:

Márti cseppek és Márti Kapszulák termék csoportnév alatt, amely mögött az a szándék áll, hogy a kiemelkedő minőségű hatóanyagokon kívül ne tartalmazzanak semmilyen tartósítószert és adalékanyagot.

Vásárlóink, a fogyasztásuk során, csak azokat az anyagokat vigyék be a szervezetükbe, amelyekre valóban szükségük van. A Márti cseppek termékcsoportból jelenleg a
B12-vitamin csepp, Króm nyomelem csepp és a
Prémium minőségű C- Vitamin oldatunk vásárolható.

Mindhárom kizárólag tisztított vizet és egy hatóanyagot tartalmaz, ezért szlogenünk
Márti cseppek a Kristálytiszta forrás.

A Márti cseppek fejlesztése ezzel a filozófiával történik. Folyamatosan elérhetővé kívánjuk tenni Kristálytiszta forrás-ként a teljes „vízben” oldható vitamin sort, a nyomelemek – vizes oldatban ionképzésre alkalmas, EU-s szabályozásban engedélyezett -, vegyületeit, valamint steril semleges bázisolajban oldva a teljes „zsírban” oldható vitamin sort is.

Márti Kapszulák termékcsoportból jelenleg
az Omega 3 + E vitamin és a Lutein – Zaxanthin lágyzselatin kapszuláink érhetőek el.
A Márti Kapszulák fejlesztése során is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy magas minőségű természetes hatóanyag kivonatokon túl ne tartalmazzanak tartósítószereket, adalékanyagokat, nem csak a kapszulák töltetében, hanem a kapszulahéjban sem.

Gyártó partnerünk a
CinnamonExtract Szociális Szövetkezet, amelynek projekt menedzsere,
Mérai Csaba aki kutatóintézetekkel együttműködve, 6 éve foglalkozik étrend-kiegészítő termékek fejlesztésével, receptúra összeállításával, notifikációjával, valamint ezek gyártástechnológiájának
kidolgozásával és gyártásával. Itt készülnek a Márti termékek, zárt rendszerben steril körülmények között.

Cseppjeink és kapszuláink, könnyen fogyasztható, egyedileg is könnyen adagolható, adalékanyag és
tartósítószermentes, Magyarországon gyártott, kiszerelt, ellenőrizhető forrásból származó termékek

Balzsamjaink fejlesztése mögött is komoly szakember gárda dolgozik 
Vince Judit Okleveles vegyészmérnök,  aki 40 éve foglakozik kozmetikai termékek fejlesztésével és gyártásával .

Termékeinket telefonon és immáron webshopunkon keresztül is elérhetik.

Telefonos tanácsadóink célja a segítségnyújtás, a minőségi kiszolgálás, a valóban szükséges termék célbajuttatása. Éppen ezért végeznek képzett kollégáim telefonos felmérést, termékkövetést, hogy segítségét kérjék abban, hogyan használ Önnek a termékünk, szűnnek e- a fájdalmak, és hogy elégedett-e a termékeinkkel, futárunkkal, szolgáltatásunkkal.

Egészségünkről beszélni bizalmi kapcsolatot kíván.

Ezúton szeretném bemutatni ügyvezetői asszisztens kolléganőmet, Szabóné Tutkovics Orsolyát, aki a központi telefonkezelője. Az ő hangjával találkoznak, amikor bizalmukra alapozva felhívnak bennünket. Tapasztalatával, termékismeretével szakszerű tanácsra számíthatnak tőle.

https://www.martibiopatika.hu/

Részletek:

Tevékenység: patika, biopatika, Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg, webáruház,
4400 Nyíregyháza Kossuth utca 12

Megosztás:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás