A Kárpát Bistro megszületése

Éttermünk megnyitásának története egészen a gyökereinkhez vezethető vissza.
Erdélyben születtünk és nevelkedtünk, majd eljött a mi időnk és elindultunk szerencsét próbálni a nagyvilágban. Több évnyi megpróbáltatás ellenére sem felejtettük el, hogy honnan indultunk és az a cél lebegett előttünk, hogy ebből még építkezni fogunk, hogy valamit adhassunk, létrehozhassunk és nyomot hagyhassunk.

Névválasztásunk nem meglepő, ugyanis a Keleti-Kárpátok közepéből indultunk, egészen pontosan az Egyes-kő lábától, amely egy egyedülálló sziklatömb a Hagymás-hegységben. A Kárpát Bistro megnyitásakor az volt a legfontosabb számunkra, hogy mindaz, amit otthonról hoztunk, valamilyen formában jelen legyen nem csak kívülről, hanem belülről is.

Hagyományainkból, értékeinkből, tapasztalatainkból, sikereinkből-és kudarcainkból merítve a Kárpát Bistro egy családias étteremmé vált. Széles kínálatunk, házias ízvilágot képvisel egy csipetnyi székelységgel megfűszerezve. Köszönjük szépen a támogatást, visszajelzéseket amiket kaptunk vendégeinktől! Sok szeretettel várjuk visszatérő-és új vendégeinket.

https://karpatbistro.hu/

Részletek:

Tevékenység: Bistro, Szép Kártya elfogadóhely, saláták, burgerek, ételrendelés, frissensültek, többszemélyes tálak,
2030 Érd Sóskúti út 1

Erőss Teréz

Megosztás:

Kategóriák:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás