Civis Autósiskola

További Információkért keresse fel a weboldalunkat az alábbi linken: http://civisautosiskola.hu/ Érdeklődni Telefonon illetve E-mailben lehetséges.

AutóMotive Bt

Az Automotive Bt 1999-ben alakult 2 fővel, elsősorban közlekedésbiztonsági versenyek szervezésére és rendezésére. Az elmúlt években több ilyen jellegű ügyességi feladatokból álló versenyt bonyolítottunk le különböző hivatásos gépjárművezetőt foglalkoztató cégek felkérésére. Többek között megkeresnek minket a rendőrségtől, polgárőrségtől, közlekedési vállalaktól, fuvarozó cégektől. A cégvezetőnk Taksás József már 1989-ben bekapcsolódott a gépjárművezetők oktatásába. Szakmai felkészültségét folyamatosan fejlesztette, 2011-ben … Olvass tovább

Partner Ring Autós Motoros Iskola

13 évvel ezelőtt indultunk Szigetszentmiklóson, a Lordok Házában. Néhány éve átköltöztünk a Mű út másik oldalára, Szigethalomra, a buszpályaudvar melletti Sétáló utcába. Így továbbra is jól megközelíthetőek vagyunk, mind busszal, mind hévvel. Diákjaink zömében a környező településekről érkeznek, de távolabbról is vannak tanítványaink. Alapvetően az iskolánál szokott indulni az oktatás, de rugalmasak vagyunk ennek egyeztetésében. … Olvass tovább

Kozma Autósiskola

RÓLUNK A Kozma Autósiskolánál már több évtized óta képezzük a tanulni vágyó leendő járművezetőket. Magas színvonalú képzést folytatunk, amelyhez széles körű járműpalettát biztosítunk számodra. Gyere és tanulj sokévnyi tapasztalattal rendelkező, szakképzett oktatóinktól és mindazt a minőségi tudást, amelyre egy életen át biztosan számíthatsz az utakon. Nálunk barátságos környezetben és jó hangulatban sajátíthatod el a vezetéssel … Olvass tovább

Volán Autósiskola Kft

Telefon: 06/20 392 3971 (amennyiben nem tudjuk fogadni az Ön hívását, visszafogjuk hívni, ha megadja az elérhetőségét.) E-mail: volansuli@gmail.hu Több információért : http://www.volanautosiskola.hu/

Sipi Autós-Motoros Iskola

AMIÉRT MA IS MINKET VÁLASZTANAK 28 év szakmai-, oktatási tapasztalat több ezer jogosítvány-tulajdonosunk van barátságos környezetben, barátságos oktatókkal dolgozunk minden teendőt és költséget előre tisztázunk, nincs semmi váratlan meglepetés elméleti oktatásainkon az együtt tartott foglalkozásokon kívül az egyes jármű-kategóriákra jellemző speciális oktatást is beiktatunk foglalkozásaink helyszínei könnyen megközelíthetők az éjszakai vezetés nálunk nem a napszemüveg … Olvass tovább

Lele Autósiskola

TANFOLYAMOK   Az elméleti tanfolyamok időpontjáról ügyfél-fogadónkban kap tájékoztatást, ill. a tanfolyam kezdéskor minden tanuló részletes óratervet kap, melyen feltüntetjük az egyes foglalkozások helyét, időpontját és az adott oktatási foglalkozás tematikáját. az elméleti órák pótlására az elméleti oktatóval és az iskolavezetővel történő egyeztetés után, meghatározott időpontban kerülhet sor. Ez nem díjköteles. az elméleti képzés részét … Olvass tovább

Car-Man Autósiskola Kecskemét

Iskolánkban mindegyik oktatott kategóriánál választhatod az internetes (e-learning) oktatást – már C és C+E kategóriából is. Ez amellett, hogy kényelmes, gyors megoldás is lehet, hiszen te osztod be a saját idődet a felkészülésre, így akár hetekkel hamarabb is befejezheted a tanfolyamot. Iskolánk vállalta, hogy minden tanulójának biztosít felkészülési lehetőséget az elméleti vizsgára, így ha 2016. … Olvass tovább

Tárnai Autós iskola

Ha autósiskolát keresel, a Tárnai autós-motoros iskola a legjobb választás! LEXUS, TOYOTA, HONDA gépjárműveken tanulhatsz vezetni, melyek MAGABIZTOSSÁGOT nyújtanak számodra. Benzines vagy Diesel? Te döntesz! Az oktatás alatt sok gyakorlati tapasztalattal és élményekkel gazdagodhatsz. A legtürelmesebb oktatók állnak rendelkezésedre! Rugalmas beosztással várunk, a nap bármely szakában választhatsz vezetési időpontot. Hétvégén is állunk rendelkezésedre! Oktatási minőségben … Olvass tovább

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás